A héten hallottam egy nagyon érdekes és tanulságos történetet a munkahelyemen, megosztom veletek. Az egyik kolléganőm régebben alkoholproblémával küzdött, ezt mondták róla a többiek, amikor erre a munkahelyre kerültem. Sosem beszélgettem erről vele, mert nem tudtam hogyan felhozni a témát, erre azért nem illik csak így rákérdezni. Ő sem mesélt róla soha, úgyhogy ez idáig nem hallottam a saját történetét az ő szájából, csak másoktól. Csütörtökön pont az ebédemet melegítettem a konyhában, amikor ő is bejött és elkezdte kicsomagolni az ebédjét. Hozott magával otthonról evőeszközöket, az ebédje egy üveg tárolóban volt és újrahasznosított szalvétát tett ki az asztalra maga mellé. Ezek után az már meg sem lepett, hogy újratölthető kulacsból issza a vizet, nem műanyag pohárból vagy palackból. Megjegyeztem, hogy mennyire környezettudatos, milyen jó látni, hogy ennyire odafigyel a környezetvédelemre. Mosolyogva mesélte, hogy bár lakásban lakik, megoldotta, hogy legyen mini komposzt az erkélyén, így a bio hulladékot tudja komposztálni és a komposztot elhasználja a szobanövényei alá. Őszintén csodáltam ezért, hogy ilyen elszánt és nem sajnálja az időt és az energiát ilyesmire.
Akinek könnyebb a környezetért változni, mint önmaga miatt
Amikor ezt mondtam neki, komolyan rám nézett és azt mondta, hogy ez neki nem plusz energiabefektetés, már megszokta, mert mindezt magáért teszi. Az értetlen arcom láttán elmesélte az alkoholbetegsége történetét és a leszokáshoz vezetett rögös utat, ami csupa meglepetéssel volt kikövezve. Hogy pontosan hogyan is kezdődött a szenvedélybetegsége, azt nem tudta megmondani, csak arra eszmélt fel egyik nap, hogy az alkoholizmus fázisai egyértelműen megfigyelhetők az életében. Észrevétlenül belecsúszott a gödörbe és a legalja felé tartott, de hitegette magát, elbagatellizálta a problémát és megpróbálta titkolni mások előtt a helyzetét. Nem tudta sokáig titokban tartani, hogy az ital rabjává vált, úgyhogy hamarosan felfüggesztették a munkahelyén és elküldték rehabilitációra. Az elején még lelkes volt, akarta a változást, de aztán hamar túl nehéznek érezte az egészet és feladta. Az addiktológus, aki foglalkozott vele, sehogy sem tudta rávenni a terápia folytatására, amíg egy nap fel nem tűnt neki, hogy mennyire fontos a kolléganőmnek a környezetvédelem és a szenvedélybetegsége ellenére elkötelezett természetvédő. Úgyhogy megpróbálkozott egy új terápiás kerettel, hogy az egész rehabilitációt nem a kolléganőmre hegyezte ki, hanem a környezetvédelemre. Kitalált olyan feladatokat neki, hogy ültessen magokat, neveljen palántákat, járjon sokat kertészetbe, olvasson ilyen témában. Még az erkélyen lévő mini komposzt is az addiktológus ötlete volt.
Bevált a szokatlan ötlet
Annyira hatékonynak bizonyult a terápia, hogy a kolléganő hamarosan a kertészkedés szerelmese lett. Az italtól egyre inkább eltávolodott és már szinte csak a növényeinek élt. Az egész lakását beborították a cserepek, a tejfölös poharakban nevelt palánták, a csírázó magok és az ablakpárkányokon terpeszkedő fűszernövények. A teljes leszokás végül a növények és a környezetvédelmi törekvések segítségével valósult meg. Nem vált a növények rabjává, a normalitás keretei között maradt a kertészkedési szenvedélye, de a mai napig nagyon szereti csinálni. Amikor tesz valamit a környezetért, például újrahasznosított papírból készült szalvétát vesz vagy fém szívószálat használ, akkor mindig magáért is tesz, hiszen az italozás helyett egy új tevékenységbe fektet energiát. Ezért van az, hogy amire más sóhajt, hogy mekkora lemondás vagy kényelmetlenség a környezet védelmének az érdekében, azt ő örömmel próbálja ki.
Nagyon inspiráló volt a története és szívből örültem neki, hogy végre tőle is meghallgathattam, nem csak a felszínes a változatot a kollégáktól. Annyira megihletett, hogy elkezdtem mini komposztáló öteteket keresni az interneten.