Véletlenek már pedig nincsenek! Ahogy egyre többet gondolkodom a világ dolgain, az ok-okozati összefüggéseken, egyre tisztábban látom, hogy minden okkal történik. Minden valamiért jutalom, vagy büntetés. Valamiért gyorsítani, vagy lassítani akar, valamiért megszületik, és aztán valamiért elpusztul. Nem is mással fogom ezt bebizonyítani, mint egy kedves kis igazszerelem sztorival. Ha ez a dolog nem a szemem előtt történt volna meg és történik az óta is folyamatosan, már hosszú-hosszú évek óta, én sem hinnék a sokak által vitatott jelenség létezésében. Pedig nagyon úgy tűnik, hogy mégis valós, és ezt onnan tudom, hogy van szerencsém részese lenni. Noha nem is, mint szenvedőalany, de mint összekötő kapocs és mint remélhetőleg jövendőbeli tanú, minden nap az orrom előtt zajlik ez le.
Egy kedves barátommal néhány évig egy környezetvédelmi intézetben dolgoztunk, ő mint környezetvédelmi mérnök, én pedig mint vérbeli pénzügyes. A srác nagyon elhivatott volt mindig, az az igazi hippi, aki annyira imádja az életet és ezt a bolygót, hogy igyekszik mindent megtenni azért, hogy életben tarthassa és megvédje az ártalmas dolgoktól. Nagyon hősiesen küzdött még akkor is, amikor látszólag teljesen felesleges dolgokért harcolt. Ehhez képest és egy semmittevő irodai aktakukacnak éreztem magam a munkahelyen. Nem csak pénzügyi, de üzemeltetéssel kapcsolatos dolgokat is elláttam, így én tartottam a kapcsolatot az alvállalkozókkal, szolgáltatókkal és a beszállítókkal is. Többek közt az én feladatom volt az ügyintézés és kapcsolattartás az intézet cégautóit biztosító flottakezeléssel foglalkozó vállalattal. Olyan jó kapcsolatot sikerült ott kialakítanom a tulajdonossal és szinte az összes kollégával, hogy végül bejuttathattam hozzájuk egy barátnőmet, aki már régóta szakmát akart váltani, és kereste a legmegfelelőbbet. Mivel gyerekkori jó barátnők voltunk, ezért hatalmas volt a boldogság, amikor kiderült, hogy felvették, ráadásul ő lesz a mi kapcsolattartónk. Egy tárgyalás alkalmával éppen kint cigiztünk az intézetünk udvarán, és már köszöntünk volna el egymástól, amikor előbukkant a környezetvédelmi mérnök barátom, kollégám és ezek ketten teljesen egymásba zúgtak. Így egyesült a flottakezelés és a környezetvédelem, rajtam keresztül, immár másodjára. Először csak azt hittem, hogy valami hóbortos, futó kaland lesz belőle, de nem, azóta eltelt 4 év, és még mindig együtt vannak, együtt élnek, és valóban kevés szebb szerelem létezhet a világon, mint az övék.
Azóta már egyikünk sem dolgozik azon a helyen, ami összehozta ezt a szép barátságot, aztán szerelmet, ha jól tudom maga a flottakezeléssel foglalkozó cég sem partnere már az intézetnek, de mivel látják a fiatalok boldogságát, ezért még a mai napig is keresnek mind a két helyről azok, akik abban bíznak, hogy kerítőnői tehetségemet még egyszer valaha meg tudom csillogtatni. De én ezt úgy érzem, hogy egyszeri, véletlen és a sors akarta így, én pedig csak a szerencsés szemlélője lehetek a tündérmeséjüknek.