A sztrádákon is környezettudatosan

A mai fogyasztás orientált világban nehéz elhinni, hogy vannak még olyan termékek, melyek nem pár használat utáni eldobásra lettek kitalálva. A fogyasztói társadalom egyik fontos tagjaként én is ebben a hitben éltem egészen addig, amíg nem találkoztam egy elszánt természetjáró, egyben motor őrült  ismerősömmel, aki egy új bukósisak büszke tulajdonosaként állt meg előttem. Mivel a hétnek szinte minden napján sebesen szántja az utakat az ország számos pontját bejárva, fontos neki a biztonság és a stabilitás, ezért tudatosan olyan bukósisakot keresett, amely ezeknek a feltételeknek megfelel. Alapos keresgélés után talált rá a SHOX Kft. oldalára ahol nem csak egyedi festésű sisakot vásárolhat, hanem kényelmi szempontjainak megfelelő, mégis biztonságos darabok között válogathat. Mivel azt már a több éves száguldozása alatt kitapasztalta, hogy nem minden a név és az árkategória, így teljes mértékben megbízok a választásában, ugyanis kisebb motorosként könnyebben mellé tudok nyúlni.

Egy későbbi időpontra megbeszéltünk egy találkozót, és végül együtt ültünk le megkeresni a számomra megfelelő darabot. Nem ijedtem meg attól sem, hogy elsőre nem tetszett egy minta, hiszen én is bátran tudok variálni a színek és a minták között, és kicsit szabadabban el tudtunk beszélgetni arról, melyik is lenne az az álom bukósisak, amely kellően véd, kényelmes, mutatós és még tartós is. Ez utóbbi mindkettőnknek rendkívül fontos, hiszen napjainkban könnyen termelődik az egyszer használatos kellékek, kütyük eldobásából származó szemét, azonban egy strapabíróbb bukósisakkal is csökkenthetünk ezen a mennyiségen.

Kicsit nehezen tudtam kivárni, míg megérkezik a vágyott sisak. Miután kigyönyörködtem benne magam, mentünk is egy próbakört a közeli erdő mellett, és szinte azonnal éreztem, hogy jól döntöttem, megtaláltam a tökéletes bukósisakot.